Magyar modern

A veszélyeztetett, vagy akár már át is alakított hatvanas-hetvenes évekbeli épületeket felvonultató „Magyar modern” adatbázis elindításának alapját a Magyar Építőművészet (MÉ) 1958–1979 között megjelent számai adják. A kiválasztás szempontja elsősorban a minőség és ismertség, valamint a potenciális veszélyeztetettség. Jónéhány kevéssé ismert házat is közlünk, amelyek méltók arra, hogy a már „kanonizáltak” között említsük őket. A válogatásnál arra is hangsúlyt fektettünk, hogy lehetőleg egyenletesen válogassunk az ország minden részéből. Az egyes épületek alapadatai (építész, tervezővállalat, évszám) – amennyiben közölték őket – az MÉ-ből származnak. Az épületek megnevezését is innen vettük át, illetve, ahol szükséges volt, kiegészítettük a közismertebb vagy aktuálisabb elnevezésükkel. A legnagyobb vidéki tervezőirodák megnevezése esetében az egységesség kedvéért a regionális vállalatokká alakulásuk utáni rövid, közkeletű elnevezést használtuk (pl. Győri illetve Északdunántúli Tervező Vállalat: Győriterv), a mozaikszavaknak megfelelő helyesírással (azaz nem a szintén bevett csupa nagybetűs írásmóddal). A védettség besorolását egyelőre a muemlekem.hu weboldalon található információkra alapoztuk. Amennyiben bizonytalanság merült fel, ott “nincs adat” szerepel. A fotók legtöbbje a Magyar Építőművészetből származik.

Az adatok és fényképek közlése minden esetben a MÉSZ engedélyéhez kötött, az adatbázisra illetve a vonatkozó folyóiratra való hivatkozással.

Az adatbázis a MÉSZ megbízásából összeállította: Hartmann Gergely

A debreceni vonatkozású adatok forrása: Kovács Péter DLA, Keller Ferenc et al.: Debrecen modern építészete 1945–1975. DE-MK Építészmérnöki Tanszék, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2018.

© Magyar Építőművészek Szövetsége

ImageÉpület neveVárosÉpítészTervezőÁtadásÉpülettípusEredeti funkcióForras
Déli pályaudvarBudapsest I.Kővári GyörgyMÁVTI1977középületközlekedési épület, pályaudvar

MÉ 1978/3.

PoharazóBadacsonyCallmeyer FerencIparterv1957Középületvendéglátás

MÉ 1958/1.

Óbudai kísérleti lakótelepBudapest III.többentöbb válalat1965lakóépületlakás

MÉ 1961/1

Széchenyi István Egyetem (egykori Távközlési Főiskola)GyőrHofer Miklós, Hübner TiborKözti1977Középületoktatás

MÉ 1978/2.

"Olympia" étteremPécsGádoros LajosÁÉTV1960Középületvendéglátás

MÉ 1961/1

Munkás Szent József-templomCserépváraljaCsaba LászlóIparterv1960KözépületTemplom

MÉ 1961/4

Rába filmszínházGyőrLakatos Kálmán, Harmati JánosGyőriterv1960KözépületMozi

MÉ 1962/1

"Tátika" étteremBadacsonyCallmeyer FerencIparterv1962középületvendéglátás

MÉ 1962/6.

8+2 tantermes általános iskolaBudapest XXI.Kismarthy Lechner KamillKözti1961középületoktatás

MÉ 1962/6.

"Lidó"-csónakház a Római partonBudapest III.Jánossy György, Walkó ZoltánKözti1962Középületszállás

MÉ 1963/1.

Áruház és lakóépületDebrecenMikolás TiborKeletterv1961lakóépület, középületlakás, kereskedelem

MÉ 1963/3.

Üzletsor és hajóállomásTihanyDianóczki JánosUvaterv1962középületvendéglátás, kereskedelem

MÉ 1963/5.

Alsóközpont és üzletsorTihanyBérczes István, Szittya BélaIparterv1962középületkereskedelem, hivatal, turisztika

MÉ 1963/5.

Avasi televízió- és kilátótoronyMiskolcHofer MiklósKözti1963infrastruktúra, középületadótorony, turisztika, vendéglátás

MÉ 1963/6.

Csillagvizsgáló a piszkéstetőnMátraszentimreSzrogh GyörgyKözti1960infrastruktúracsillagvizsgáló

MÉ 1964/1.

Híradástechnikai Gyár (BHG)Budapest XI.Arnóth Lajos, dr. Szendrői JenőIparterv1962ipari épületgyár

MÉ 1964/2.

Aranyhomok szállóKecskemétJanáky IstvánKözti1962középületszállás

MÉ 1964/4.

Tisztasági fürdőJászberényZalaváry LajosKözti1964Középületfürdő

MÉ 1964/6.

Karancs szállóSalgótarjánJánossy György, Hrecska JózsefKözti1964középületszállás

MÉ 1965/1.

"Cápa"-vendéglőVelenceMakovecz ImreFöldszövterv1964Középületvendéglátás

MÉ 1965/5.

"Sió"-csárdaSzekszárdMakovecz ImreFöldszövterv1965Középületvendéglátás

MÉ 1966/4.

Mezőgazdasági Akadémia tornacsarnokaMosonmagyaróvárKiss ImreÁÉTV1965középületsport

MÉ 1967/1.

Lakóház a Tóth Árpád sétányonBudapest I.Jánossy GyörgyKözti1963lakóépületlakás

MÉ 1967/2.

Művelődési házSalgótarjánSzrogh GyörgyKözti1966középületkulturális épület

MÉ 1967/2.

Művelődési- és sportházSzombathelyKárolyi AntalLakóterv1963középületkulturális épület

MÉ 1967/4.

Budapest szálló ("körszálló")Budapest II.Szrogh GyörgyKözti1967Középületszállás

MÉ 1968/4.

Szent László-templomHollóházaCsaba LászlóIparterv1967középülettemplom

MÉ 1968/6.

Állami Gyógyfürdő kórház fedett fürdőépületeHévízKun Attila, Legány ZoltánÁÉTV1968középületegészségügy, turisztika

MÉ 1969/1.

CsillagvizsgálóSzombathelyZalotay ElemérVasiterv1968infrastruktúracsillagvizsgáló

MÉ 1969/2.

Megyei Kórház klubházaGyőrIvánka AndrásGYSMTTV1968középületegészségügy, klubház

MÉ 1969/4.

Művelődési házOrgoványJurcsik Károly, Varga LeventeLakóterv1969középületkulturális épület

MÉ 1969/5.

Vegyes rendeltetésű irodaházakSzekszárdJurcsik KárolyLakóterv1969lakóépületlakás

MÉ 1970/1.

KórházKazincbarcikaJánossy GyörgyKözti1969középületegészségügy

MÉ 1970/2.

Erzsébetvárosi transzformátorállomásBudapest VII.Lestyán ErnőErőterv1968infrastruktúratranszformátorállomás

MÉ 1970/3.

OTP-lakóházBudapest XI.Kiss ImreÁÉTV1970lakóépületlakás

MÉ 1937/3.

Radelkis KTSZBudapest III.Csikvári AntalIparterv1970ipari épület, irodagyár, irodaház

MÉ 1971/5.

Kertészeti EgyetemBudapest XI.Pál BalázsIparterv1970középületoktatás

MÉ 1971/5.

SportcsarnokMiskolcHorváth István, Szabó József, Thury LászlóÉszakterv1970középületsport

MÉ 1971/5.

Lakóház az Úri utcábanBudapest I.Farkasdy ZoltánTTI, BVTV1970lakóépületlakás

MÉ 1972/5.

Vállalati kultúrterem, étterem, konyhaEsztergomKévés György, Tokár GyörgyIparterv1971középületkulturális épület, vendéglátás

MÉ 1973/2.

Lakóház és eszpresszóSzegedBorvendég Béla, Szabó FerencDélterv1972lakóépület, középületlakóház, vendéglátás

MÉ 1973/3.

Hétvégi ház a Duna-partonNagymarosHorváth Z. KálmánKerti1971 k.lakóépületnyaraló

MÉ 1973/5.

Lakóház a VárkerületenSopronSedlmayr JánosnéVáti1971lakóépületlakás

MÉ 1973/6.

GyógyfürdőBükKárolyi IstvánLakóterv1972 k.középületsport, rekreáció

MÉ 1974/3.

OKISZ-székházBudapest XIV.Mónus JánosÁÉTV1973irodaépületirodaház

MÉ 1974/4.

Lakóház az Árnyas utcábanBudapest XII.Vadász György, Perczel AnnaBVTV1973lakóépületlakás

MÉ 1973/5.

Domus ÁruházBudapestLázár Antal, Reimholz PéterIparterv1979középületkereskedelem

MÉ 1974/6.

KórházDunaújvárosFarkasdy ZoltánKözti1965középületegészségügy

MÉ 1967/3.

Fedett uszodaKecskemétJanáky István, Tolnay LajosKözti1968középületfürdő

MÉ 1969/2.

Kisfaludy Színház (Győri Nemzeti Színház)GyőrVincze Kálmán, Harmati JánosGyőriterv1979középületkulturális épület

MÉ 1979/3.

Kőbánya moziBudapest X.Molnár Péter, Mühlbacher IstvánIparterv1964középületkulturális épület

MÉ 1965/1.

Intranszmas irodaházBudapest I.Nagy ElemérKözti1969irodaépületiro

MÉ 1970/5.

A Révai Miklós Gimnázium tornaterme és bővítéseGyőrPilt RudolfGYSMTTV1970középületoktatás
Megyei Állami Gazdaságok székházaGyőrPilt RudolfGYSMTTV1966 k.irodaépületirodaház

GYSMTTV kiadványa, 1970 k.

„ÉDÁSZ”-házGyőrFátay Tamás, Lang JánosGyőriterv1962lakóépület, középületlakás, kereskedelem

Magyar Építőművészet, 1963/6. p39.

Kazinczy utca 5–9.GyőrCsapó György, Bödök MiklósGYSMTTV1980lakóépület, középületlakás, kereskedelem

Magyar Építőipar 1980 1–2. p 8-12.

Rába MVG Kereskedelmi és Konferencia Központ („Kishilton”)GyőrLőrincz JózsefGyőriterv1985középületszállás, vendéglátás

Magyar Építőipar 1986, 1–2. p. 48–59.

UrnacsarnokDebrecenSzabó JánosDTV1966középület

MÉ 1970/6.

Debreceni vasútállomás felvételi épületDebrecenKelemen LászlóUVATERV1961középületvasútállomás felvételi épület

MÉ 1962/1.

Debreceni autóbuszállomás épületeDebrecenKelemen LászlóUVATERV1970középületbuszpályaudvar épülete

Herczeg Károly: Autóbuszállomások, vasútállomások. 1981

Agrártudományi Főiskola bővítésDebrecenMikolás TiborDTV1964oktatási intézménytanulmányi épület és kollégium

MÉ 1965/6.

KLTE Kémia épületDebrecenMikolás TiborDTV(KIV.)1969oktatási intézménySzerves Kémiai Intézet és Szerves Analitikai Kémiai Intézetet

MÉ 1970/4.

Debrecen Orvostudományi Egyetem elméleti tanszékeiDebrecenMikolás TiborDTV(KIV.)1973oktatási intézményoktatás és tanszékek befogadása

Mikolás jegyzet 1984; MÉ 1970/4.

Bólyai utcai református templomDebrecenKálmán ErnőDTV1975református templom

id.Kálmán Ernő

Megyei Tanács IrodaházDebrecenMolnár PéterKözti1952középületmegyei tanács irodaháza

Magyar építészet 1945-70; A Debreceni Egyetem Műszaki Karán fél évszázada, Aktualitás

Sas utcai társasházDebrecenScmidt TiborDTV1968lakóépülettársasház

ÉM. Debreceni Tervező Vállalat 1965-70, 1971

Vasas Üdülő bővítésDebrecenScmidt TiborDTV1964üdülőépület

Műszaki Tervezés 1969/12.; Magyar Építőipar 1970/1.

Városi SportcsarnokDebrecenKertai LászlóDTV(KIV.)1974-76középületsportcsarnok

MÉ 1974. 23.évf. 6. sz./ Magyar Építőipar, 1979/12. sz.

Napfizikai ObszervatóriumDebrecenLegány PéterHAJDÚTERV(TERV.)1973kutatóintézet

Debreceni Szemle 1985. 5.évf 2.sz./ Magyar hírlap 1973. 6. évf. 305. sz.

Dobozi lakótelepi víztorony DDebrecenVízvárdy IstvánMTV1963víztorony

Beton és vasbeton II. Mélyépítési Beton- és Vasbeton szerkezetek története. 1995