Magyar modern
A veszélyeztetett, vagy akár már át is alakított hatvanas-hetvenes évekbeli épületeket felvonultató „Magyar modern” adatbázis elindításának alapját a Magyar Építőművészet (MÉ) 1958–1979 között megjelent számai adják. A kiválasztás szempontja elsősorban a minőség és ismertség, valamint a potenciális veszélyeztetettség. Jónéhány kevéssé ismert házat is közlünk, amelyek méltók arra, hogy a már „kanonizáltak” között említsük őket. A válogatásnál arra is hangsúlyt fektettünk, hogy lehetőleg egyenletesen válogassunk az ország minden részéből. Az egyes épületek alapadatai (építész, tervezővállalat, évszám) – amennyiben közölték őket – az MÉ-ből származnak. Az épületek megnevezését is innen vettük át, illetve, ahol szükséges volt, kiegészítettük a közismertebb vagy aktuálisabb elnevezésükkel. A legnagyobb vidéki tervezőirodák megnevezése esetében az egységesség kedvéért a regionális vállalatokká alakulásuk utáni rövid, közkeletű elnevezést használtuk (pl. Győri illetve Északdunántúli Tervező Vállalat: Győriterv), a mozaikszavaknak megfelelő helyesírással (azaz nem a szintén bevett csupa nagybetűs írásmóddal). A védettség besorolását egyelőre a muemlekem.hu weboldalon található információkra alapoztuk. Amennyiben bizonytalanság merült fel, ott “nincs adat” szerepel. A fotók legtöbbje a Magyar Építőművészetből származik.
Az adatok és fényképek közlése minden esetben a MÉSZ engedélyéhez kötött, az adatbázisra illetve a vonatkozó folyóiratra való hivatkozással.
Az adatbázis a MÉSZ megbízásából összeállította: Hartmann Gergely
A debreceni vonatkozású adatok forrása: Kovács Péter DLA, Keller Ferenc et al.: Debrecen modern építészete 1945–1975. DE-MK Építészmérnöki Tanszék, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2018.
© Magyar Építőművészek Szövetsége
Image | Épület neve | Város | Építész | Tervező | Átadás | Épülettípus | Eredeti funkció | Forras |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Déli pályaudvar | Budapsest I. | Kővári György | MÁVTI | 1977 | középület | közlekedési épület, pályaudvar | ||
Poharazó | Badacsony | Callmeyer Ferenc | Iparterv | 1957 | Középület | vendéglátás | ||
Óbudai kísérleti lakótelep | Budapest III. | többen | több válalat | 1965 | lakóépület | lakás | ||
Széchenyi István Egyetem (egykori Távközlési Főiskola) | Győr | Hofer Miklós, Hübner Tibor | Közti | 1977 | Középület | oktatás | ||
"Olympia" étterem | Pécs | Gádoros Lajos | ÁÉTV | 1960 | Középület | vendéglátás | ||
Munkás Szent József-templom | Cserépváralja | Csaba László | Iparterv | 1960 | Középület | Templom | ||
Rába filmszínház | Győr | Lakatos Kálmán, Harmati János | Győriterv | 1960 | Középület | Mozi | ||
"Tátika" étterem | Badacsony | Callmeyer Ferenc | Iparterv | 1962 | középület | vendéglátás | ||
8+2 tantermes általános iskola | Budapest XXI. | Kismarthy Lechner Kamill | Közti | 1961 | középület | oktatás | ||
"Lidó"-csónakház a Római parton | Budapest III. | Jánossy György, Walkó Zoltán | Közti | 1962 | Középület | szállás | ||
Áruház és lakóépület | Debrecen | Mikolás Tibor | Keletterv | 1961 | lakóépület, középület | lakás, kereskedelem | ||
Üzletsor és hajóállomás | Tihany | Dianóczki János | Uvaterv | 1962 | középület | vendéglátás, kereskedelem | ||
Alsóközpont és üzletsor | Tihany | Bérczes István, Szittya Béla | Iparterv | 1962 | középület | kereskedelem, hivatal, turisztika | ||
Avasi televízió- és kilátótorony | Miskolc | Hofer Miklós | Közti | 1963 | infrastruktúra, középület | adótorony, turisztika, vendéglátás | ||
Csillagvizsgáló a piszkéstetőn | Mátraszentimre | Szrogh György | Közti | 1960 | infrastruktúra | csillagvizsgáló | ||
Híradástechnikai Gyár (BHG) | Budapest XI. | Arnóth Lajos, dr. Szendrői Jenő | Iparterv | 1962 | ipari épület | gyár | ||
Aranyhomok szálló | Kecskemét | Janáky István | Közti | 1962 | középület | szállás | ||
Tisztasági fürdő | Jászberény | Zalaváry Lajos | Közti | 1964 | Középület | fürdő | ||
Karancs szálló | Salgótarján | Jánossy György, Hrecska József | Közti | 1964 | középület | szállás | ||
"Cápa"-vendéglő | Velence | Makovecz Imre | Földszövterv | 1964 | Középület | vendéglátás | ||
"Sió"-csárda | Szekszárd | Makovecz Imre | Földszövterv | 1965 | Középület | vendéglátás | ||
Mezőgazdasági Akadémia tornacsarnoka | Mosonmagyaróvár | Kiss Imre | ÁÉTV | 1965 | középület | sport | ||
Lakóház a Tóth Árpád sétányon | Budapest I. | Jánossy György | Közti | 1963 | lakóépület | lakás | ||
Művelődési ház | Salgótarján | Szrogh György | Közti | 1966 | középület | kulturális épület | ||
Művelődési- és sportház | Szombathely | Károlyi Antal | Lakóterv | 1963 | középület | kulturális épület | ||
Budapest szálló ("körszálló") | Budapest II. | Szrogh György | Közti | 1967 | Középület | szállás | ||
Szent László-templom | Hollóháza | Csaba László | Iparterv | 1967 | középület | templom | ||
Állami Gyógyfürdő kórház fedett fürdőépülete | Hévíz | Kun Attila, Legány Zoltán | ÁÉTV | 1968 | középület | egészségügy, turisztika | ||
Csillagvizsgáló | Szombathely | Zalotay Elemér | Vasiterv | 1968 | infrastruktúra | csillagvizsgáló | ||
Megyei Kórház klubháza | Győr | Ivánka András | GYSMTTV | 1968 | középület | egészségügy, klubház | ||
Művelődési ház | Orgovány | Jurcsik Károly, Varga Levente | Lakóterv | 1969 | középület | kulturális épület | ||
Vegyes rendeltetésű irodaházak | Szekszárd | Jurcsik Károly | Lakóterv | 1969 | lakóépület | lakás | ||
Kórház | Kazincbarcika | Jánossy György | Közti | 1969 | középület | egészségügy | ||
Erzsébetvárosi transzformátorállomás | Budapest VII. | Lestyán Ernő | Erőterv | 1968 | infrastruktúra | transzformátorállomás | ||
OTP-lakóház | Budapest XI. | Kiss Imre | ÁÉTV | 1970 | lakóépület | lakás | ||
Radelkis KTSZ | Budapest III. | Csikvári Antal | Iparterv | 1970 | ipari épület, iroda | gyár, irodaház | ||
Kertészeti Egyetem | Budapest XI. | Pál Balázs | Iparterv | 1970 | középület | oktatás | ||
Sportcsarnok | Miskolc | Horváth István, Szabó József, Thury László | Északterv | 1970 | középület | sport | ||
Lakóház az Úri utcában | Budapest I. | Farkasdy Zoltán | TTI, BVTV | 1970 | lakóépület | lakás | ||
Vállalati kultúrterem, étterem, konyha | Esztergom | Kévés György, Tokár György | Iparterv | 1971 | középület | kulturális épület, vendéglátás | ||
Lakóház és eszpresszó | Szeged | Borvendég Béla, Szabó Ferenc | Délterv | 1972 | lakóépület, középület | lakóház, vendéglátás | ||
Hétvégi ház a Duna-parton | Nagymaros | Horváth Z. Kálmán | Kerti | 1971 k. | lakóépület | nyaraló | ||
Lakóház a Várkerületen | Sopron | Sedlmayr Jánosné | Váti | 1971 | lakóépület | lakás | ||
Gyógyfürdő | Bük | Károlyi István | Lakóterv | 1972 k. | középület | sport, rekreáció | ||
OKISZ-székház | Budapest XIV. | Mónus János | ÁÉTV | 1973 | irodaépület | irodaház | MÉ 1974/4. | |
Lakóház az Árnyas utcában | Budapest XII. | Vadász György, Perczel Anna | BVTV | 1973 | lakóépület | lakás | ||
Domus Áruház | Budapest | Lázár Antal, Reimholz Péter | Iparterv | 1979 | középület | kereskedelem | ||
Kórház | Dunaújváros | Farkasdy Zoltán | Közti | 1965 | középület | egészségügy | ||
Fedett uszoda | Kecskemét | Janáky István, Tolnay Lajos | Közti | 1968 | középület | fürdő | ||
Kisfaludy Színház (Győri Nemzeti Színház) | Győr | Vincze Kálmán, Harmati János | Győriterv | 1979 | középület | kulturális épület | ||
Kőbánya mozi | Budapest X. | Molnár Péter, Mühlbacher István | Iparterv | 1964 | középület | kulturális épület | ||
Intranszmas irodaház | Budapest I. | Nagy Elemér | Közti | 1969 | irodaépület | iro | ||
A Révai Miklós Gimnázium tornaterme és bővítése | Győr | Pilt Rudolf | GYSMTTV | 1970 | középület | oktatás | ||
Megyei Állami Gazdaságok székháza | Győr | Pilt Rudolf | GYSMTTV | 1966 k. | irodaépület | irodaház | GYSMTTV kiadványa, 1970 k. | |
„ÉDÁSZ”-ház | Győr | Fátay Tamás, Lang János | Győriterv | 1962 | lakóépület, középület | lakás, kereskedelem | ||
Kazinczy utca 5–9. | Győr | Csapó György, Bödök Miklós | GYSMTTV | 1980 | lakóépület, középület | lakás, kereskedelem | Magyar Építőipar 1980 1–2. p 8-12. | |
Rába MVG Kereskedelmi és Konferencia Központ („Kishilton”) | Győr | Lőrincz József | Győriterv | 1985 | középület | szállás, vendéglátás | Magyar Építőipar 1986, 1–2. p. 48–59. | |
Urnacsarnok | Debrecen | Szabó János | DTV | 1966 | középület | MÉ 1970/6. | ||
Debreceni vasútállomás felvételi épület | Debrecen | Kelemen László | UVATERV | 1961 | középület | vasútállomás felvételi épület | MÉ 1962/1. | |
Debreceni autóbuszállomás épülete | Debrecen | Kelemen László | UVATERV | 1970 | középület | buszpályaudvar épülete | Herczeg Károly: Autóbuszállomások, vasútállomások. 1981 | |
Agrártudományi Főiskola bővítés | Debrecen | Mikolás Tibor | DTV | 1964 | oktatási intézmény | tanulmányi épület és kollégium | MÉ 1965/6. | |
KLTE Kémia épület | Debrecen | Mikolás Tibor | DTV | (KIV.)1969 | oktatási intézmény | Szerves Kémiai Intézet és Szerves Analitikai Kémiai Intézetet | MÉ 1970/4. | |
Debrecen Orvostudományi Egyetem elméleti tanszékei | Debrecen | Mikolás Tibor | DTV | (KIV.)1973 | oktatási intézmény | oktatás és tanszékek befogadása | Mikolás jegyzet 1984; MÉ 1970/4. | |
Bólyai utcai református templom | Debrecen | Kálmán Ernő | DTV | 1975 | református templom | id.Kálmán Ernő | ||
Megyei Tanács Irodaház | Debrecen | Molnár Péter | Közti | 1952 | középület | megyei tanács irodaháza | Magyar építészet 1945-70; A Debreceni Egyetem Műszaki Karán fél évszázada, Aktualitás | |
Sas utcai társasház | Debrecen | Scmidt Tibor | DTV | 1968 | lakóépület | társasház | ÉM. Debreceni Tervező Vállalat 1965-70, 1971 | |
Vasas Üdülő bővítés | Debrecen | Scmidt Tibor | DTV | 1964 | üdülőépület | Műszaki Tervezés 1969/12.; Magyar Építőipar 1970/1. | ||
Városi Sportcsarnok | Debrecen | Kertai László | DTV | (KIV.)1974-76 | középület | sportcsarnok | MÉ 1974. 23.évf. 6. sz./ Magyar Építőipar, 1979/12. sz. | |
Napfizikai Obszervatórium | Debrecen | Legány Péter | HAJDÚTERV | (TERV.)1973 | kutatóintézet | Debreceni Szemle 1985. 5.évf 2.sz./ Magyar hírlap 1973. 6. évf. 305. sz. | ||
Dobozi lakótelepi víztorony D | Debrecen | Vízvárdy István | MTV | 1963 | víztorony | Beton és vasbeton II. Mélyépítési Beton- és Vasbeton szerkezetek története. 1995 | ||
Lakóház a Csalogány úton | Budapest I. | Gáspár Tibor | Buváti | 1964 | lakóépület | Lakás | ||
120 férőhelyes nővérszállás | Győr | Bolberitz Henrik | Győriterv | 1984 | Középület | Nővérszállás | Magyar Építőipar, 1986/1-2 szám, 24-25. oldal, Magyar Építőipar, 1989/3.szám, 23-24 oldal | |
Hunyadi Mátyás Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola | Győr | Bolberitz Henrik | Győriterv | 1986 | Középület | szakmunkásképző | Magyar Építőipar, 1988/1-2. szám, 8. oldal | |
23 lakásos OTP társasház | Győr | Bolberitz Henrik | Győriterv | 1984 | lakóépület | Lakóépület | Magyar Építőipar, 1987/1-2. szám, 13. oldal | |
Chemolimpex székház, ma OTP irodaház | Budapest V. | Gulyás Zoltán | Iparterv | 1963 | Irodaház | Irodaépület | Magyar Építőművészet, 1964/1. | |
Békés Megyei Könyvtár | Békéscsaba | Hegedűs Péter, Csomay Zsófia | KÖZTI | 1985 | Középület | megyei könyvtár | Magyar Építőművészet folyóirat MÉ 1986/2, Magyar építőművészet folyóirat MÉ 1986/4, Ybl-díj | |
Baross Gábor Szakközépiskola | Győr | Hegedűs Ernő | Győriterv | 1964 | középület | oktatás, közgazdasági technikum | Magyar Építőművészet folyóirat MÉ 1965/4, Reischl Péter | |
Club Tihany, Tihany-Rév Üdülőfalut | Tihany | Hegedűs Péter, Péchy György, Laczkovics László, Hefkó Mihály | KÖZTI | 1985 | középület | szállás, vendéglátás | Műszaki Tervezés, 2000. (különszám) | |
72 lakásos OTP lakóépület | Budapest V. | Vedres György | KÖZTI | 1967 | lakóépület | lakóház | Magyar Építőművészet, 1970, 4. Lakóépület üzletekkel, Bp II., Bem rakpart, Építész Vedres György (BVTV) 10-14. | |
Frankel Leó utcai lakóház | Budapest II. | Pintér Béla, Köteles József | KÖZTI | 1958 | lakóépület | lakóház | ||
Sopron TV állomás | Sopron | Kovács Sándor | Poti, Mélyépterv | 1979 | ipari épület | tv-torony | ||
Űrtávközlési földi állomás | Taliándörögd | Kovács Sándor | Poti | 1976 | infrastruktúra, műtárgy | Űrtávközlési földi állomás | ||
Városligeti fasori óvoda-bölcsőde | Budapest | Kiss E. László | KÖZTI | 1961 | középület | oktatási épület, óvoda | MÉ – 1962/2. 14-15 | |
Pest Megyei Bíróság | Budapest | Kiss E. László | KÖZTI | 1973 | középület | Bíróság | ||
Gyógyászati Segédeszközök Gyára | Budapest | Kiss E. László | KÖZTI | 1962 | ipari épület | ipari épület | Magyar Építőművészet 1964/3 20. | |
Városi Autóbusz pályaudvar | Békéscsaba | Nemes Roland | Békés Megyei Tanácsi tervező Vállalat | 1987 | infrastruktúra, műtárgy | buszpályaudvar | ||
Lakóépület a Tárnok utcában | Budapest I. | Gulyás Zoltán, Reimholz Péter | 1975 | lakóépület | lakóépület | |||
MOL Vállalati üdülő | Csopak | Roth János | Lakóterv | 1978 | középület | üdülőépület, étterem | Magyar Építőművészet 1979/1 | |
Postai tanműhely és munkásszállás | Szombathely | Roth János | Lakóterv | 1971 | középület | szállásépület, oktatási épület | Sopron (Kubinszky Mihály), Magyar Építőművészet, 1972/6, Megjegyzések egy kritikához, Magyar Építőművészet, 1974/2 | |
Fedett piac | Salgótarján | Roth János | Lakóterv | 1975 | középület | piac, vásárcsarnok | Magyar Építőművészet, 1978/4; Műszaki tervezés, 1978/6; Magyar Építőipar, 1978/1-2. | |
Grand Hotel Hungária | Budapest | Roth János | Lakóterv | 1985 | középület | szállásépület, hotel | Magyar Építőművészet 1986 | |
Családi ház – „Sáringer Ház” | Budapest | Vadász György | Buváti | 1976 | lakóépület | családi ház | ||
Mezőgazdasági Dolgozók Székháza és szálláshelye | Budapest | Vadász György, Mészáros Endre | Buváti | 1979 | középület | székház, szálláshely | ||
Telefonközpont, Crossbar | Budapest | Vadász György | Buváti | 1981-1986 | ipari épület | telefonközpont | ||
Zalaegerszegi Városközpont („Csipkeházak”) | Zalaegerszeg | Vadász György | Buváti | 1976-1980 | lakóépület | lakóépületek, üzletek, kereskedelem | ||
Mohács Nemzeti Sírkert | Mohács | Vadász György | Buváti | 1976 | egyéb | Nemzeti Emlékhely | ||
Hatlakásos társasház a Szépvölgyi úton | Budapest | Ungár Péter | IPARTERV | 1974 | lakóépület | társasház | ||
Szilvás teraszházak | Dunaújváros | Ungár Péter | ÉPINVEST Tervező-Vállalkozó Közös Vállalat | 1987 | lakóépület | társasház | ||
Magyar Híradástechnikai Egyesülés Számítóközpontja | Budapest | Ungár Péter | Iparterv | 1978 | ipari épület | számítógépközpont |